13 A nyelvtanulás és a tudás ‘érése’

Normális-e az a jelenség, amikor a tanuló szorgalmas, tanul, gondosan elkészíti a házi feladatokat, és mégis úgy érzi, hogy nem halad előre?

Teljesen. Mi több, ez rendkívül idegesítő jelenség.

A nyelvtanulás szakaszokból áll, az egyes szakaszok között pedig átmeneti időszakok vannak. A képre kattintva láthatja az egyes tanulási szakaszokat.

nyelvtanulási szakaszok bejegyzéshez

Az egyes nyelvtanulási szakaszokban elkülöníthetők a nyelv elsajátításához szükséges célok: például a nyelvtani alapok lefektetése, szótanulás, a beszéd gyakorlása, stb. Ez tiszta feladat, többé-kevésbé egyértelmű célokkal és technikákkal. Később, amikor már elég ‘sokat’ tanultunk, tapasztaltunk, egyre türelmetlenebbé válunk és azonnal akarunk mindent. Pedig agyunknak szüksége van időre, hogy feldolgozza a sok információt, rendezze, saját ‘nyelvi képünkre’ formálja azokat, azaz: érik a tudásunk. Azt is fontos tudnunk, hogy egyszer semmit sem elég megtanulni. A felnőtt embernek ötször, hatszor, akár többször is át kell ismételnie a tanultakat ahhoz, hogy hosszútávú memóriájába beépüljenek azok, illetve készség-szinten tudja használni a tanultakat. (Ez azt jelenti, hogy például beszéd közben nem kell már azon gondolkodnia, hogy milyen igeidőt, vagy milyen szórendet használjon. Mindez jön magától.)

Mikor érik meg a tudásunk? Mikor leszünk elégedettek magunkkal?

Egyénenként változó. Erre egyszerűen nincsen recept. De ha hallgat ránk, és megfelelő módon, tudatosan és logikusan tanulja a nyelvet (lásd például Organet módszer), és tanulja, nem csak imitálja a tanulást, akkor nem fog csalódni. Még gyenge nyelvi képességgel megáldott tanulók (a tanulók körülbelül 10 százaléka) is képesek eljutni egy jó középhaladó szintig, bár lehet, hogy ezt lassabban teszik, mint jobb képességekkel megáldott társaik.

A nyelvi tudás megérése függ például attól is, hogy anyanyelvünket mennyire ismerjük, mennyire igyekszünk azt szépen, mindig a helyzetnek megfelelően használni, azaz milyen nyelvi kultúrával rendelkezünk.

Jó tanácsok:

  • legyünk magunkkal és a nyelvtanulással kapcsolatban türelmesek
  • kövessük a megfelelő oktatási módszert (például az Organet módszert)
  • alkalmazzuk a jó tanulási módszereket kiegészítésként (pl. mindenkinek vagy egy módszere szótanulásra, vagy a nyelvtani formák begyakorlására, stb.)
  • hallgassuk kedvenc zenéinket úgy, hogy amennyinek csak lehet, értsük a szövegét (az Interneten minden dalszöveg (lyrics) fent van
  • nézzünk filmeket angolul, akár angol felirat segítségével
  • híreket is hallgathatunk angolul (CNN, BBC)
  • egyáltalán, foglalkozzunk mindennel, ami az angol nyelvvel összefüggésben van
  • szeressünk tanulni, ne kényszernek érezzük azt, hanem értsük meg, hogy ha egy másik idegen nyelvet beszélünk, egy teljes másik világ tárul fel előttünk

Ezek mindegyike hozzá fog bennünket segíteni ahhoz, hogy könnyebben, gyorsabban és olcsóbban érjük el a kívánt eredményt.

Amennyiben szeretne többet megtudni erről a témáról, illetve érdeklődik tanulási lehetőségekről nyelvstúdiónkban, kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot, és felvesszük Önnel a kapcsolatot telefonon vagy emailben.

View All

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x